Mahno, Nyesztor Ivanovics: Az orosz forradalom, I. köt. (részletek)

"Orosz forradalom Ukrajnában (1917. március – 1918. április)

1. fejezet: Szabadulásom 

2. fejezet: Találkozás az elvtársakkal és a forradalmi társadalmi munka megszervezésének első kísérletei
Miután az orosz februári forradalom megnyitotta a politikai elítéltek előtt a börtönük kapuit, én is hazatérhettem Guljaj-Poljéba. 8 év 8 hónap vasban és bilincsben! Csoportunkból sokan már nem éltek. Helyükre új fiatal elvtársak léptek, akik már két-három éve a csoport tagjai voltak; az anarchista irodalom olvasásával és a parasztok közötti terjesztésével foglalkoztak. A földalatti Munkának mindezen éveiben kibocsátottak hektográfon sokszorosított proklamációkat. Láttam magam előtt paraszt barátaimat - ezeket a névtelen anarchista-harcosokat, akik soha nem tudták életükben, mi az: becsapni a másikat. Tiszta paraszti jellemek voltak, akiket nehéz volt bármiről is meggyőzni, de ha egyszer meggyőzted, megértettek téged, és leellenőrizték a megértetteket, meggyőződtek az igazáról -, akkor minden lépésükkel, ahol erre lehetőségük volt, magasra emelték ezt az ideált. Megérkezésem után, sok társam számára váratlanul csoportunk első feladatának az anarchista mozgalom oroszországi általános helyzetének tisztázását láttam. Az anarchista csoportok szétforgácsoltságában - amiről már a forradalom előtt is tudomásom volt - én nem találtam semmi elégedettségre okot adót. A cselekvésnek ez a módja az anarchizmus ügye számára soha nem lehet kielégítő. Nem tudja a munka erőit olyan mértékben csoportosítani, amilyen méretekben a széles dolgozó tömegek forradalmi fellendülése a forradalom romboló tetteinek időszakában megfigyelhető. Ha pedig ez így van, akkor az ehhez a cselekvési módhoz ragaszkodó anarchisták vagy el kell, hogy szakadjanak az eseményektől, hogy megmerevedjenek a maguk szektáns csoport-propagandájukban, vagy pedig az eseményekkel sodortatnak, miközben politikai ellenségeik hasznára végzik munkájukat. Következésképpen ahhoz, hogy Guljaj-Poljéban határozott lépéseket tehessünk a kormány intézményeinek szétkergetése terén és, hogy minden törvényen kívülre helyezhessük a körzetünkben lévő földek, gyárak, üzemek és a társadalmi vállalatok más típusainak magántulajdonát - amellett, hogy meg kell hallanunk mozgalmunk városból jövő hangjait -, el kell jutnunk a parasztok tömegeihez, meg kell győződnünk forradalmi erejük állhatatosságáról, és el kell érnünk, hogy maguk mellett érezzenek minket és érezzék azt, hogy változatlanul hűek vagyunk azokhoz az eszmékhez, ideákhoz, amelyekről a gyűléseken, összejöveteleken beszélünk nekik. Egy ilyen program kidolgozása számunkra elkerülhetetlen, hiszen az anarchista-kommunisták között a mi csoportunk az egyetlen, amely 11 éven keresztül megtartotta

kapcsolatát a parasztokkal. A közelben más csoportokról nem tudtunk. Most magunkra vagyunk utalva. Ezért, bármilyen gyenge is csoportunk az anarchizmus elméletében való jártasság terén, azonnal ki kell dolgozni a Guljaj-Polje-i és a körzetünk parasztjai közötti működés taktikáját. Ingadozás nélkül el kell kezdenünk már holnaptól a Paraszt Szövetség szervezetében a munkát és törekednünk kell arra, hogy valamelyik paraszt a csoportunkból a vezetője legyen. Társaim örültek, hogy meghallgathattak, de egyáltalán nem értettek egyet a dolog ilyetén megközelítésével. Kalinyicsenko elvtárs ezt a megközelítést élesen elítélte, azzal indokolva, hogy a mi, anarchisták, szerepe az adott forradalomban szükségképpen eszméink terjesztésére korlátozódik. Aznap még elmentem a parasztok és munkások gyűlésére, amely a "Társadalmi Bizottság" elnöke - Pruszinszkij zászlós beszámolójával kezdődött. /Ebben az időben Guljaj-Poljéban állomásozott a 8. Szerb Ezred, amelynek Pruszinszkij a tisztje volt./ Beszédemben rámutattam a parasztoknak annak megengedhetetlenségére, hogy a forradalmi Guljaj-Polje "Társadalmi Bizottságát" idegenek irányítsák, akiktől a lakosság nem követelheti, hogy tevékenységükről számot adjanak. És, természetesen, kértem a gyűlést, hogy hatalmazzon meg minden századból /Guljaj-Polje 7 részéből állt, amelyeket "századoknak" neveztek/ 4 embert, akik külön megtárgyalnák ezt és egy sor más kérdést. A kérést a gyűlés elfogadta. Az alsó-iskolák tanítói már itt mellém álltak. A tanítók meghívtak a gyűlésükre. Egyik közülük eszer volt, a többi 12-14 pártonkívüli. Elhatároztuk a közös tevékenységet: a parasztok és munkások javára változtatni a tiszti-kulák bizottságot, amelyet nem az egész közösség, hanem csak a gazdagok választottak. Ezután csoportunk gyűlésére mentem. Itt arra az elhatározásra jutottunk, hogy a parasztok századonkénti és a munkások gyárak és kézműves műhelyek szerinti agitációját két irányban kell folytatnunk: 1. a parasztok és munkások addig, amíg dezorganizáltak nem tudják megteremteni a hatalom nélküli szervezett területi társadalmi egységet, azt az egységet, amely harcra hívta volna a kormány "Társadalmi Bizottságait". Akarjuk, nem akarjuk, Guljaj-Polje parasztjainak és munkásainak egyenlőre akörül a "Társadalmi Bizottság" körül kell csoportosulniuk, amelyet az Ideiglenes Koalíciós Kormány ágensei vezetésével szerveztek meg. Ezért fontos, hogy azt a "Bizottságot" Guljaj-Poljéban válasszák újra. 2. Erőteljes agitációt folytatni a Paraszt Szövetség szervezetéért, belépni soraiba, uralkodni a hangulata felett és felmutatni előttük a "Társadalmi Bizottság", mint kormány-egység iránti bizalmatlanság elvét és ezt a Társadalmi Bizottságot a Paraszt Szövetség ellenőrzése alá vonni.

3. fejezet: A Parasztszövetség megszervezése

Egy héten belül a parasztok meghatalmazott delegátusai megtanácskozták a gyári munkásokkal a "Társadalmi Bizottság" újraválasztásának kérdését, és erről közös határozatot hoztak. A delegátusok visszatértek választóikhoz és megtárgyalták a határozatot. Amikor a delegátusok határozatát a választók megerősítették, kitűzték a „Társadalmi Bizottság” újraválasztásának időpontját. A csoport tagjai ez idő alatt a parasztokat előkészítették a Paraszt Szövetség megszervezésére. 1917 március 28-29-én fektettük le a Guljaj-Polje-i Paraszt Szövetség szervezetének alapját. A Szövetség Bizottságába a parasztok 28 embere került, köztük én is, bár kértem a parasztokat, hogy jelölésemtől tekintsenek el. Megkezdődött a Szövetség tagjainak összeírása. 485 nap alatt feliratkozott valamennyi paraszt -
kivéve természetesen a földtulajdonosokat. Utóbbiak abban reménykedtek, hogy kitartanak az Alkotmányozó Gyűlésig, s hogy ott támogatják őket a szociáldemokraták /akik abban az időben buzgón hirdették a földmagántulajdon jogát/ és győzni fognak. Mivel a Paraszt Szövetség csak Guljaj-Poljéra terjedt ki, a Szövetség Bizottsága titkárával kimentem a körzetbe, s a falvakban megszerveztük a Paraszt Szövetségeket. Ez idő alatt Guljaj-Poljéba instruktorok érkeztek Alekszandrovszk városából és beszédeket tartottak az Alkotmányozó Gyűlés és a háború mellett, és igyekeztek keresztül vinni határozataikat, de Guljaj-Polje parasztjai és munkásai ezeket a határozatokat elvetették, kijelentve a szónokoknak, hogy ők, guljaj-poljeiak dolgozó erőik megszervezésének periódusában leledznek és ezért semmilyen határozatot nem fogadhatnak el egyenlőre kívülről.

4. fejezet: Válogatás a rendőrségi archívumban

Ezekben a napokban a Guljaj-Polje-i rendőrség vezetői felkértek, hogy segítsek nekik az archívumban található anyagok válogatásában. Elvtársaim a csoportban, különösen Kalinyicsenko és Krat, már előre kinevettek, hogy segítséget akarok nyújtani a rendőri szerveknek, és csak vita után ismerte el Kalinyicsenko et., hogy ezt meg kell tenni és maga is eljött velem. Megtaláltunk egy dokumentumot Pjotr Sarovszkijról, csoportunk volt tagjáról, amely arról árulkodott, hogy Sarovszkij a rendőrség titkos ügynöke volt és nagy érdemeket szerzett... Más spiclikről is találtunk anyagokat. Megjegyeztük ezek közül azokat, akik életben maradtak, de úgy véltük, hogy nincs most itt az ideje, hogy megöljük őket. Nem sokkal ezután találkoztam Nazar Onyiscsenkoval, azzal a titkos ügynökkel, aki annak idején házkutatást tartott nálam, és ennek kapcsán arra vetemedett, hogy megmotozza anyámat, s amikor ő tiltakozott, pofon ütötte. És most ez a gazember, aki testét és lelkét is eladta - a fivérét is - a rendőrségnek, odafutott hozzám, levette a sapkáját és "Nyesztor Ivanovics! Jónapot kívánok!" kiáltással a kezét nyújtja felém. Számomra is észrevétlenül megragadtam zsebemben a revolvert itt a helyszínen megöljem ezt a kutyát, vagy tartóztassam meg magamat? Az ész azonban felülkerekedett a bosszú érzésén. Társaim, amikor e találkozásról tudomást szereztek, nyilvánosságra akarták hozni a bizonyítékokat, hogy aztán megölhessék őt. Én más véleményen voltam, és kértem elvtársaimat, hogy egyenlőre hagyjuk őt békében, hiszen voltak nála fontosabb ügynökök is. Azt mondtam társaimnak, hogy ezeket a gazembereket mind össze kell fogdosni, s azután végezni velük, mert az ilyen emberek ártalmasak minden emberi társadalom számára, mert a legsúlyosabb bűnt követték el: pénzért eladták magukat és másokat.

5. fejezet: A Társadalmi Bizottság újraválasztása és ellenőrzésének gondolata

Erős csoportunk /ekkor több mint 80 főből állt/ szellemileg is igyekezett erősíteni magát: meghatározta, kinek kell valamennyi Oroszországban és Ukrajnában megjelenő anarchista újság kivonatolásával foglalkoznia. Kezdetét vette a Guljaj-Polje-i Társadalmi Bizottság újraválasztása. Engem is beválasztottak a Társadalmi Bizottságba, de akármennyire is kértek választóim, vissza kellett ezt utasítanom. Nem elvi okokból, hanem azért, mert nem ismertem a városi anarchisták állásfoglalását ebben az ügyben. S ami még fontosabb; megválasztásom akadályozott volna ebben a munkában, amely ezeknek a Bizottságoknak kormányzati funkciójukban és formájukban való megrendítését célozta. Terveim a következők voltak. Egyrészt; megteremteni csoportunk és a dolgozó parasztok teljes egységét. Másrészt; megakadályozni a politikai pártoknak a parasztság soraiba való behatolását.
Meggyőzni a parasztságot, hogy bármelyik politikai párt - lett légyen az a legforradalmibb az adott szituációban -, ha győz a parasztok akaratán, akkor ki is öli belőle a forradalmi önte-vékenységre irányuló alkotó kezdeményezést. Harmadrészt; egy napnyi késedelem nélkül ellenőrzése alá vonni a kormányzat irányításával működő Társadalmi Bizottságot, hogy mindig idejében értesüljünk az Ideiglenes Kormány intézkedéseiről. És végül; tudatosítani a parasztságban, hogy a legfontosabb feladatának - a föld elfoglalásának és a közvetlen önkormányzat szabadsága joga kivívásának - megoldásában senkire se számítson saját magán kívül, és hogy használja ki a Forradalom pillanatát a maga forradalmi-anarchista céljainak megvalósítása érdekében. Ezen tervek érdekében elbúcsúztam az 1906-07-es évek anarchista taktikájának jó néhány elemétől, amikor is a bezárkózottság és a gyakorlati gondolat hiánya miatt az anarchizmus a Forradalomban leválasztotta magát a népi tömegekről.

6. fejezet: A tanárok szerepe, munkánk a Társadalmi Bizottságban

A falusi tanítók tevékenysége történetileg három szakaszra osztható. 1900-tól a falusi szegények körében felvilágosító munkát végeznek, de az 1905-öt követő reakció 5-6 évre megszakítja ezt a tevékenységet. És csak a háború előtt újították fel munkájukat, de a világháború letérítette őket erről az útról, a kelleténél nagyobb hazafiak lettek, és kulturális-felvilágosító munkájukat a háború szolgálatába állították. Először a parasztok nem bíztak a tanítókban. Később ez a helyzet megváltozott, s a parasztok beválasztották őket a Társadalmi Bizottságba, különösen akkor, amikor Guljaj-Poljéban megva-lósult a Társadalmi Bizottság parasztok általi ellenőrzése. Elsőrendű feladat volt a Társadalmi Bizottság földkérdésekkel foglalkozó szekciója fölötti hatalom megszerzése. Ezek a szekciók ugyanis a központ utasítására azt az álláspontot képviselték, hogy a parasztok addig amíg a majdani Alkotmányozó Gyűlés nem dönt a földtulajdon kérdésében, a földesurakkal történő megegyezés szerint fizessenek bérleti díjat a földért. A parasztok azonban úgy vélték, hogy a forradalom kezdetével, amely politikailag félig már felszabadította őket, ütött munkájuk kizsákmányolásának utolsó órája is. A Társadalmi Bizottságban - a Paraszt Tanács állásfoglalásának megfelelően - először elértük, hogy a Szekció közvetlenül az irányításom alá került: egy időre az egész Társadalmi Bizottság eszmei vezére lettem. Erre a taktikára az késztetett engem, hogy a Forradalom két hónapja alatt egyetlen anarchista újságban sem láttam nyomát annak, hogy az anarchisták ütőképes szervezetet akarnának létrehozni, sőt ebben az időben már határozottan érzékeltem, hogy propagandistáink mennyire lebecsülik és elhanyagolják a falut.

7. fejezet: Május 1.

A parasztok és a földkérdés Alekszandrovszkban a parasztok gyűlésén beszámoltam arról, hogy a Guljaj-Polje-i körzet dolgozó parasztsága, nem bízván az ügyeket a Társadalmai Bizottságokra, a Bizottságot ellenőrzése alá vonta. A delegátusok üdvözölték a guljaj-poljei parasztokat és ígéretet tettek arra, hogy példájukat mindenütt követni fogják. A gyűlésen résztvevő eszerek ezzel elégedettek voltak, ellentétben az eszdekekkel és kadétokkal. A gyűlés azzal a határozattal zárult, amely kimondta: a föld megváltás nélkül a dolgozó társadalom használatába megy át. Mivel ez a határozat minket nem elégített ki, megszületett a Guljaj-Polje-i Paraszt Szövetség Deklarációja, amely a dolgozó parasztság elidegeníthetetlen jogának kiáltotta ki a földesúri, monostori ás állami földek társadalmi tulajdonba vételét. A
guljaj-poljei felhívás hangja messze túljutott a jekatyerinoszlavi gubernium határain, és egyre-másra gyülekeztek Guljaj-Poljéba távoli guberniumok paraszt-küldöttségei. Ezekkel eszmét cseréltünk: hogyan kell a parasztokat szövetségbe tömöríteni és előkészíteni a földek elragadását, hogy aztán a falu munkásai kívánságának megfelelően vagy mezőgazdasági kommunákat szervezzünk, vagy felosszuk a rászorulók között. És szinte valamennyi delegációtól azt hallottam: kívánatos lenne, hogy Guljaj-Poljéból induljon ki ez a mozgalom. Ezt hallva még nagyobb elszántsággal mentem - otthagyva minden felelős munkát Guljaj-Poljéban - társaimmal a legeldugottabb falukba, hogy megvilágítsam a parasztok előtt helyzetünket a forradalomban.

8. fejezet: Munkássztrájk

Amikor visszatértem Alekszandrovszkból, a Fémmunkások és Fafeldolgozók Szövetsége felkért, hogy lépjek be soraikba és vállaljam el tervezett sztrájkjuk irányítását. A sztrájk megkezdése előtt a város két üzeme és valamennyi műhelye munkásai megbeszélést tartottak, amelyen felkértek engem, hogy dolgozzam ki a tulajdonosokkal szemben támasztott követeléseiket. Összehívtuk a tulajdonosokat, akik előtt két pontban összefoglaltam a követeléseinket: a fizetés 18o illetve loo%-os emelése. Egy nap gondolkodási időt adtunk, s ez idő alatt a munkások folytatták munkájukat. Amikor eltelt az egy nap, a tulajdonosok megjelentek a Szakszervezeti Szövetségben és előálltak ellen-javaslatukkal: 35-40%-os emeléssel. Ezt mi, a munkások meghatalmazottai, szemtelen sértésnek tekintettük és én azon nyomban javasoltam a vállalatok és a guljaj-poljei Bank pénztárainak kisajátítását. A Szakszervezet és az Üzemi Bizottságok tagjai azonban lebeszéltek arról, hogy ezt a tervet a munkások széles tömegeivel megismertessem, mondván, nem vagyunk még erre felkészülve. Azt viszont elfogadták, hogy a munkásokat fel kell készíteni az üzemek legközelebbi jövőben történő átvételére. Akkor lettem a Szakszervezet és Betegsegélyező Pénztár elnöke. Másnap a tulajdonosok 45-60%-os javaslattal álltak elő, amire a válasz csak ez lehetett: a tárgyalást befejeztük, az utcákon, a gyárakban majd találkozunk! Erre a tulajdonosok aláírták követelésünket. Ettől az időtől kezdve a munkások Guljaj-Poljéban és a körzetben szigorúan megszervezett ellenőrzésük alá vettek valamennyi üzemet.

9. fejezet: Néhány következtetés

A rendőrség megszüntetését nem sikerült elérni, de kivívtuk, hogy a rendőrség nem dönthetett egyedül a letartóztatások és házkutatások ügyében. Majd összehívtam az összes guljaj-poljei földesurat és kulákot és elvettem tőlük, a tulajdonukba került földek dokumentumait. Csoportomnak a következőket mondottam: Most június vége van. Ez harmada a forradalom évének, és annak, hogy mi paraszt-és munkás anarchisták legálisan tevékenykedünk az elnyomott dolgozók között. Ezidő alatt sikerült elérnünk bizonyos dolgokat, és ebből le kell vonnunk a következtetéseket a jövőre vonatkozóan. És aztán új cselekvésbe fogni, amely mozgalmunk köz-vetlen célját tükrözné. Más körzetek napról napra élénkebben reagálnak a guljaj-poljei példára, szerveződésük ezen elvek szerint történik, bármit is tegyenek vagy mondjanak ez ellen az eszerek, és kadétok /a bolsevikok ebben az időben még egyáltalán nem képviseltették magukat falun/. A felelős és megfeszített munka elől sok anarchista társunk megfutamodott - régebben is, ma is. Ennek következtében a véletlen elem jelentőségre emelkedett. Ez pedig a szervezetlenség növekedésének kedvezett és kedvez.

10. fejezet: Harc a bérleti díj ellen

Június hónap. Guljaj-Polje parasztjai elhatárolták magukat a bérleti díj második részletének kifizetésétől, abban reménykedve /a termés betakarítása utáni időszakban/, hogy minden tár-gyalás nélkül /beleértve a földesurakat és kulákokat védelmező kormányzatot is/ elveszik tulajdonosaiktól a földet. A járásokban a "Föld Szekciók" előbb "Föld Részleg", most pedig "Föld Bizottság" nevet kaptak és különváltak a Társadalmi Bizottságoktól. Ezek kapják meg a parasztoktól a bérleti díjat, amelyet a körzeti Bizottságokba küldenek, ahonnan az visszakerül a földesurakhoz. Július harmadikán a petrográdi proletariátus felkelt az Ideiglenes Kormány ellen. A hadügyminiszter, a szocialista Kerenszkij néhány tízezer Kozákot hívott a felkelés leverésére, a dolgozók szabad életének ezeket a történelmi hóhérait. A kormányban lévő szocialisták eszüket vesztették a burzsoázia szolgálatában és a kozákokkal együtt pusztítják dolgozó családunk legjobb harcosait. Hová vezet ez? Egymás kiirtásához! De nemcsak ehhez. Ettől ugyanis, elvtársak, nekünk nem lesz jobb. Elsősorban az oly régen várt és végre bekövetkezett forradalom szenvedi meg, amely - bár megszületett, de - alkotó módon kibontakozni még nem tudott. A parasztok és munkások gyűlésén utánam egy ukrán eszer szólalt fel, aki arra emlékeztette a hallgatókat, hogy az aljas Ideiglenes Kormány helyett Kijevben megalakult a "mi" ukrán kormányunk/ a Központi Rada. A gyűlés résztvevői azonban lezavarták őt a tribünről és határozatukban fejet, hajtottak a Petrográdban elesettek bátorsága előtt, illetve halált és átkot küldtek úgy az Ideiglenes Kormánynak, mind a kijevi Radának. A Paraszt Szövetség második kongresszusára engem és Krat elvtársat delegáltak. A körzet kongresszusán megválasztották a guberniumi kongresszus küldötteit. Mi tiltakoztunk az ellen, hogy a guberniumi delegátusokat nem közvetlen módon választják, de vereséget szenvedtünk. Ekkor jött a Guljaj-Polje-i Paraszt Szövetség Bizottsága címére két meghívó a Gubernium Munkás, Kozák és Katona Küldöttek Tanácsától a Paraszt, Munkás Katona és Kozák Küldöttek Tanácsai és Szövetségei guberniumi kongresszusára.

11. fejezet: P. A. Kropotkin Oroszországba érkezése. Találkozás a jekatyerinoszlavi anarchistákkal

Az Anarcho-Kommunisták Guljaj-Polje-i Parasztcsoportja nevében egy üdvözlőlevelet küldtem, ha jól emlékszem, a "Burevesztnyik" cimű lapon keresztül Pjotr Alekszejevicsnek. Szerény levelünkre nem vártunk választ. Választ vártunk azonban arra a problémára, amelyet a falu nagyon közvetlenül vet fel: hol van az út és az eszközök ahhoz, hogy megkaparinthassuk a földet és, hogy bármilyen felettünk álló hatalom nélkül kivethessük testünkből a parazitákat. P. A. érkezése és részvétele a forradalomban, amennyiben nem ad "új, erősebb lökést városi elvtársainknak, az alárendelt falu kiszolgáltatódik a politikai pártoknak - s rajtuk keresztül - az Ideiglenes Kormánynak, ami a Forradalom továbbfejlődésének végével lenne egyértelmű. Azok az elvtársak, akik jól ismerték a falut élesen kritizálták a véleményemet, mondván, kételkedem a falu forradalmiságában. Nézetem szerint azonban mindenképpen szüksége volt a határozott forradalmi támogatásra. Ekkor jött a guberniumi kongresszusra a meghívó, amelyre a parasztok képviseletében engem, a munkásokéban Szeregint küldték. Egy nappal Korábban mentem Jekatyerinoszlavba, hogy meglátogathassam az anarchisták föderációját. A klubban sok elvtársat találtam. Volt aki a
forradalomról vitatkozott, mások olvastak, megint mások ettek. Szóval egy "anarchista" társaságot találtam, amely a hagyományoknak megfelelően nem ismert el semmiféle hatalmat és rendet közösségi helyiségben, és nem számolt a széles dolgozó tömegek körében végzett propaganda szükségességével. Megkérdeztem magamtól: miért vettek el a burzsoáziától egy ilyen fényűző, hatalmas épületet? Minek ez nekik, amikor ebben a kiáltozó tömegben még azokban a kiáltásokban sincs rend, amelyekkel a forradalom számos problémáját "megoldják", amikor a terem nincs felsöpörve, a székeket felrugták, a gazdag bársonnyal borított asztalon kényér-, hering- és csontmaradványok találhatók? Amikor visszatértünk Guljaj-Poljéba, a Paraszt Szövetséget átszerveztük Paraszt Tanáccsá - deklarációja, a harc módszerei, a program azonban változatlan maradt. Agusztus 14-én megnyílt Moszkvában az Összorosz Demokratikus Tanácskozás, amelyen Kropotkin is részt vett. Mi lelkünk mélyén elítéltük öregünket, hogy a forradalmi anarchizmus volt szellemi atyjából nyugalmat kereső szentimentális öregúrrá változott, ítéletünk azonban szigorúan csoporton belül maradt; nem hoztuk ellenségeink tudomására.

12. fejezet: Kornyilov hadjárata Petrográd ellen és az ellenlépések

Augusztus huszadika körül anarchista csoportunk gyűlésén megvitattuk az aktuális helyzetet és arra a következtetésre jutottunk, hogy a forradalom az államiság hurkába került és abban ' fuldoklik, sápad, halványul és egy halottra kezd emlékeztetni De nem halt még meg egészen. Az orosz forradalom az első napjaitól kezdve két alapvető kérdést vetett fel Oroszországban és Ukrajnában az anarchista csoportok számára. És most különösen parancsolóan írja elő: menjetek a tömegek közé és keveredjetek el bennük, képezzetek ki forradalmi kádereket, csináljatok forradalmat - vagy pedig dobjátok ki programotokból a szociális átalakulás szükségszerűségének gondolatát. A régi elkülönült csoporttevékenység be-zárkózottsága, amely megelégedett rendszertelen brosúrák, újságok kiadásával és gyűlések tartásával - ma már tarthatatlan. Azzal a veszéllyel fenyeget ugyanis, hogy az anarchisták - ha esetleg nem is szakadnának el teljesen a tömeges forradalmi eseményektől, de azokkal csak sodortatnának. Létrehozható meghatározott szervezettséget nélkülöző mozgalom, de különálló, egymás politikai tevékenységét olykor szükségképpen keresztező csoportok esetén ez nem vezetheti el az emberi tömegeket gazdasági, politikai és szellemi rabságuk alóli valóságos felszabadulásukig. Ez csak fölösleges emberáldozatokhoz vezet, akik határozott, szükségszerű, tiszta célért folytatott, ám egyenlőtlen harcban esnének el. Azt, hogy a forradalom, nyakán ott a hurok, amelyet már csak meg kellett húzni, jól mutatja a halálbüntetés bevezetése a fronton. És azt jelentette, hogy a forradalmár katonáknak meg kell halniuk a külső fronton, míg az ellenforradalmárok a forradalom szívében elvégzik a maguk munkáját. Kornyilov Petrográd felé tartott, amikor augusztus 29-én gyűlést tartott a parasztoknak az Alekszandrovszkból érkezett M. Nyikiforova anarchista. A hír mély megdöbbenést keltett, de a jelenlevő parasztok és munkások fékezték indulataikat, míg-nem valaki elkiáltotta magát: "Ott fivéreink vére folyik, nálunk pedig szabadon sétálnak és nevetnek rajtunk az ellenfor-radalmárok!" - és rámutatott Guljaj-Polje volt rendőrére. Nyikiforova azonnal lesietett az emelvényről és letartoztatta a kérdéses személyt. A tömeg zajongása és szitkai közepette léptem közbe, és megvilágítottam a jelenlévők előtt, hogy a forradalom védelméért folytatott harcnak nem az olyan személyekkel való leszámolással kell kezdődnie, akik az első pillanatban megadták magukat és azóta sem rejtőzködnek. A gyűlés megalakította a Forradalom Védelmi Bizottságát, amelynek vezetésére én kaptam
megbízást. Az utcákon fegyveres csoportok jelentek meg; Gruljaj-Polje harci - forradalmi táborrá alakult át. A parasztoknak és munkásoknak kifejtettem: Védelmi Bizottságunk nemcsak Kornyilov támadása, de az Ideiglenes Kormány ás minden őt támogató párt ellen kész megvédelmezni a forradalmat. Így végződött ez a nap. Nehéz nap volt, de a tömegeket kezdeményezésre és forradalmi öntevékenységre serkentette. Másnap munkások és parasztok százai fekete és vörös zászlók alatt felvonultak a Paraszt és Munkás Küldöttek Tanácsa épülete elé, így szóltam hozzájuk: "Elvtársak! Ha azért jöttetek, hogy a Forradalom Védelme Bizottsága rendelkezésére álljatok, alakítsatok 10-15 fős csoportokat és ne késlekedjetek: járjátok végig a körzet földesúri, kulák, gazdag német birtokait és kobozzátok el tőlük a fegyvereket! Az emberekhez azonban egy ujjal se nyúljatok! A Tanács és a Védelmi Bizottság együttes ülésén határozat született az anarchistákkal való még szorosabb kapcsolatról, valamint arról, hogy meg kell fosztani a Társadalmi Bizottságokat attól a joguktól, hogy bármilyen általános kérdésben végső döntést hozzanak. Általában a hatalom és a magát forradalminak nevező hatalom tevékenységének élő tényei elváltak a forradalom érdekeitől. Pangást eredményeztük a forradalomban, és életre hívták az ellenforradalmat. Ezt felismervén, Guljaj-Polje dolgozói a forradalom következetes végig vitelének egyedül lehetséges útját, az anarchistákét, választották. Ezért a körzeti Társadalmi Bizottság összes követelésére, hogy számoljunk be hetenként a forradalmi-társadalmi élet fejlődéséről, csak azt válaszolhattuk: lefegyvereztük a körzet valamennyi burzsoá elemét és kikiáltottuk a magántulajdon megszűntét.

13. fejezet: Harc a falura menő ellenforradalommal

Megkezdődött a guljaj-poljei körzet Tanácsainak Kongresszusa. Határozata szerint alapvető feladat, bár Kornyilov támadását visszaverték, a mindenütt felbukkanó kornyilovizmus csírájában való elfojtása. Másrészt támogatni kell a külső frontot, hogy megvédjük a forradalmat a külső ellenségtől. Az Anarcho-Kommunisták Csoportja javasolta a földek azonnali kisajátítását és az egyes birtokokon mezőgazdasági kommunák létesítését - lehetőség szerint a volt tulajdonosok részvételével. Ha utóbbiak ezt visszautasítanák, akkor kapjanak egy meghatározott norma szerinti földdarabot, amelyet saját munkájukkal megművelnek. A határozat kimondta továbbá: határozottan elítéljük az Ideiglenes Kormány és a Központi Rada azon törekvéseit, hogy a dolgozók felett irányítást gyakoroljanak és felhívja a tanácsokat - a körülöttük csoportosuló dolgozó lakossággal együtt -, hogy ne hajtsák végre előbbiek utasításait. A nép a maga kormányzója, a maga közegében. Ez örökidőktől való álma, és eljött megvalósulásának pillanata. Mostantól minden föld, gyár, üzem a dolgozó népé. Amikor a kongresszus befejezte a munkáját egy sor olyan járástól érkezett üzenet részünkre, amely eddig az alekszandrovszki vezetés vonalát követte. Megtudtuk, hogy az alekszandrovszki Társadalmi Bizottság és a Tanács kormány-megbízottakat küld a falvakba, hogy bojkottálják a guljaj-poljei határozatokat, azzal érvelve a parasztok előtt, hogy a guljaj-poljeiak olyan kérdésekkel foglalkoznak, amelyeikben csak az Alkotmányozó Gyűlés dönthet. Ezért a kongresszus egy újabb határozatot hozott, amelyben kinyilvánította, hogy nem ismer el semmilyen felülről jött utasítást és N. Mahnót továbbra is barátjának és vezérének tekinti. Augusztus végétől a körzet valamennyi Társadalmi Bizottsága tiltakozni kezdett a központból jövő utasítások ellen, s álláspontjukat egyeztették csoportunkkal. A dolgozók öntudata ellenére határozatainkat a gyakorlatban teljesen nem tudtuk megvalósítani. Az Ideiglenes Kormány, amely maga mögött tudta a jobboldali eszereket és mensevikeket, a helyi államapparátust, a hadsereget, hatni tudott a körzetre. És a burzsoázia jogai szégyenletes módon - bár csak időlegesen - győzedelmeskedtek. És ebben jelentős szerepet játszottak a szocializmus zászlaja alatt haladó, a szocializmussal játszó emberek.

14. fejezet: Utazás Alekszandrovszk város gyári-üzemi munkásaihoz

Kiutaztunk Alekszandrovszk városába, hogy a munkások előtt megvilágítsuk a városban és körzetében uralkodó ellenforradalmi helyzetet. A guljaj-poljei Tanács és Szakszervezet megígértek nekünk, hogy abban az esetben, ha a városi hatóságok letartóztatnának bennünket, a falu harcot hirdet a város ellen. Beszéltem a katonák előtt is: Katona Elvtársak! Ki kinek szolgál? Ti a komisszárnak, vagy az általatok megválasztott komisszár szolgák nektek? Szégyenkezzetek amiatt, hogy apáitok, anyáitok, testvéreitek - a parasztok - képviselőit nem engedtétek magatokhoz! Eddig ugyanis a laktanya kapuja előtt beszéltem, mert a katonák Bizottsága nem engedett a falakon belülre. Most azonban a katonák elszégyellték magukat és kinyitották a kapukat, majd bevittek az étkezdébe. Ott körülvett vagy l0 katona és elmondták, hogy mind baloldali eszerek vagy bolsevikok /de vannak közöttük anarchisták is/, de teljesen tehetetlenek. A legkisebb forradalmi lépés esetén ugyanis a komisszár a frontra irányítja őket a németek ellen. A hatóságok lefogták Nyikiforovát, azzal az indoklással, hogy nem volt a parasztoktól meghatalmazása arra, hogy fellépjen a munkások előtt. Erre a gyárak, üzemek és műhelyek munkásai kivonultak az utcára és rendezett sodrokban a Munkás és Paraszt Küldöttek Tanácsa háza elé mentek. Végül is a Nyikiforova elleni fellépés csak meggyorsította a jobboldali eszer, eszdek-mensevik és kadét meggyőződésű városi tanács bukását. A munkások tudniillik elhatározták a tanács mihamarabbi újraválasztását. Néhány nap múlva az meg is történt, és a munkások legnagyobbrészt visszahívták régi képviselőiket. Az új küldöttek nagyrészt a baloldali eszerekhez, bolsevikokhoz, részben pedig az anarchistákhoz álltak közel és nem támogatták az ellenforradalmi Társadalmi Bizottság azon követelését, hogy szüntessem be tevékenységemet a burzsoázia lefegyverzése miatt. Ebben az időszakban a "baloldali eszerek és bolsevikok sok kérdésben egymáshoz közel álló álláspontot képviseltek, és felvetették a közös blokk szükségességét. Amikor visszatértünk. Guljaj-Poljéba, részletesen beszámoltunk a városban történtekről, sikereinkről. Új feladatok vártak azonban ránk itt is. A tél beállta előtt fel kellett osztani a parasztok között a földet, hogy előkészíthessék tavaszra. A parasztok azonnal hozzáfogtak a föld felosztásához. Amikor azonban a mezőre értek, kiderült, hogy azt a földet kapják, amelyet már felszántottak és bevetettek őszi gabonával - leszámítva a társadalmi költségekre fordítandó összeget. Végül is a parasztok annyi földet foglaltak le és osztottak fel maguk között, amennyire szükségük volt - nem törődve a kormány embereinek fenyegetéseivel. Példájukat egy sor más járás, körzet parasztjai követték. 15. fejezet: A Guberniumi Tanács kacérkodása Guljaj-Poljéval A Kamisevatszkij kerület szorosan együttműködött Guljaj-Poljéval, és a Berdjanszk-i, Mariupolje-i, Pavlogradszk-i és Bahmutszk-i körzet sok kerületéből is elküldték hozzánk küldötteiket, hogy megismerkedjenek forradalmi álláspontunkkal. Guljaj-Poljéra, mint a nagy ügy kezdeményezőjére, vezető, szerep hárul, amit azonban csak akkor tud betölteni, ha saját portáján szilárdan megvalósítja a gyakorlatban a magántulajdon kisajátítását. Fentiek miatt éreztük szükségesnek, hogy elfogadjuk a Guberniumi Tanács azon javaslatát, hogy Guljaj-Polje küldje el egy képviselőjét közvetlenül a Giuberniumi Tanács Végrehajtó Bizottságába. Veszedelmes időszak volt ez. Kerenszkij a "baloldaliakkal való leszámolásra készülődött. A forradalmi anarchistáknak fel kellett készülniük vagy a nyílt fegyveres harcra, vagy a földalatti munkára. Jól láttam, hogy anarchista mozgalmunk szilárd szervezete híján a városokban gyenge, a falun pedig egyáltalán nem is létezik. Ezért csoportunknak teljesen önállóan kellett eligazodnia valamennyi kérdésben. A Guberniumi VB-ben tárt karokkal várták Képviselőnket, Schneider elvtársat. Egy-két ülés és egy-két felszólalása után azonban a helyzet gyökeresen megváltozott. S bár kizárni nem merték őt - tartván Guljaj-Polje és a hozzácsatlakozott kerületek bojkottjától -, áthelyezték valamilyen jelentéktelen szekcióba. Guljaj-Poljéban a Kerületi Paraszt Bizottságok Kongresszusán kijelöltek egy pár földesúri birtokot az önkéntesekből szerveződő mezőgazdasági kommunák számára. A dolgozó parasztok és munkások, ki családjával, ki szomszédaival szövetkezve 5o-2oo főből álló kommunákat hoztak létre, azzal az elhatározással, hogy munkájuk a forradalmat segíti. Szeptemberben a Kormány Komisszár, Mihno földesúr egy hivatalnokot küldött Guljaj-Poljéba, hogy jegyzőkönyvet vegyen fel a burzsoázia lefegyverzéséről. A hivatalnok betelepedett a rendőrségi hivatalba és felszólította a rendőrséget, hogy rendeljen be mindenkit, velem együtt, kihallgatásra. Guljaj-Polje-ban azonban a rendőrség küldönc- és nem rendőri funkciókat lát el, így engem is rögtön értesítettek. Kimentem hát hozzá és irataival együtt elvittem a Forradalom Védelme Bizottságába. Ott leültettem és felkértem, hogy minden izgalom nélkül mondja el nekem miért jött Guljaj-Poljéba. Ebből azonban nem jött ki semmi, mert a szája remegett, fogai vacogtak, hol falfehér volt, hol vöröslött a feje, s a földet nézte. Így hát arra kértem, hogy írja, amit mondok. Ezután 2o percet kapott, hogy elhagyja Guljaj-Poljét, és két órát, hogy a forradalmi körzetet. Ettől a naptól kezdve Guljaj-Polje semmilyen utasítást nem kapott a központtól, egyetlen hivatalnokot sem küldtek hozzánk. Szeptember a vége felé közeledett. A Nagy Október, a Második Nagy Orosz Forradalom közelgett.

II. rész

1. fejezet: Az októberi fordulat Oroszországban

Október híre csak november végére, december elejére jutott el valójában hozzánk. Decemberig a Munkás, Paraszt, Katona és Kozák Küldöttek Tanácsának Összorosz Végrehajtó Bizottsága a Népbiztosok Tanácsa és különféle forradalmi pártok és csoportok - elsősorban a bolsevik és baloldali eszer párt - felhívásaiból értesültünk az októberi eseményekről. Ez a két párt tudta a legjobban a maga hasznára fordítani az adott időszak orosz forradalmát. Igaz, a grandiózus forra-dalmi fellépést valamennyi forradalmi csoportosulás előkészítette, ám e két párt tudott időben és ügyesen a tömegekhez férkőzni a "minden hatalmat a szovjetednek!", a "föld a parasztoké, a gyárak és az üzemek a munkásoké!" hamis jelszavaival, meglovagolták a forradalmat és - mivel bővében voltak a papírnak és a nyomdagépeknek - elárasztották a várost és falut felhívásaikkal, deklarációikkal. Az anarchisták a katonák, matrózok, munkások élcsapataként kimagasló szerepet játszottak Petrográd, Moszkva és más városok forradalmi fordulatában. De politikai, szervezetlenségük miatt nem versenyezhettek a bolsevik és baloldali eszer párttal, amelyek Lenin vezetésével politikai blokkot alkottak és ezekben a napokban mindig tudták, hogy mit és hogyan kell tenniük. A tömegek úgy tekintették őket, mint a munka harcosait - politikai ravaszságukat nem vették észre. Az anarchista mozgalom az események sodrába került - majdhogynem elszigetelődött -, erőtlen volt arra, hogy saját önálló útját járja. Az októbertől decemberig tartó időszakban Ukrajnában a Társadalmi Bizottságok "Föld Önkormányzatokká" /Zemszkaja Uprava/ szerveződtek. Sok helyütt azonban a parasztok nem léptek be az új szervezetbe, vagy csak a név változott meg; a tartalom változatlan maradt. A zaporozsjei és Azov-melléki parasztok az októberi fordulatot annak kezdeteként értékelték, amit maguk a saját vidékükön már augusztusban és szeptemberben megvalósítottak. Ezért Októbert üdvözölték és igyekeztek náluk is utat nyitni felé. Az, hogy a bolsevikok és baloldali eszerek kerültek hatalomra, nem csábította az ukrán forradalmárokat. Az öntudatos parasztok és munkások ebben a hatalom újabb beavatkozását látták a dolgozók forradalmi művébe; tehát a hatalom újabb háborúját a nép ellen. A parasztok különös gyűlölettel és fájdalommal mondogatták, mintegy viccelődve: Nyikolka Romanov durákot elűztük, majd a másik durákra, Kerenszkijre került sor, akit most szintén elkergettünk. Vajon ki játssza a harmadik durák szerepét? Vologyka Lenin - mondták. Mások úgy vélték; durák nélkül nem boldogulsz. /A "durák" szó ugyanis a paraszt számára mindenkor a "hatalmat" jelenti./ Hiszen a város erre való: egész eszméje és szisztémája durák; a város kitermeli magából az ilyen durákokat. És valóban, az okos Lenin helyesen látta a várost. A durák tisztre állított néhány embert, egy csoportot, amely-mindenre kapható volt, csakhogy hatalma lehessen más emberek, az egész emberi nem fölött. Az okos Lenin a "durák" szerepet, egészen magas polcra tudta emelni és el tudta vele csábítani a legszimpatikusabb politikai pártot, a baloldali eszereket, de még néhány anarchistát is. Igaz, előbbiek 7-8 hónap múlva felhagytak a lakáj-szereppel és egész a fegyveres ellenállásig menően tiltakoztak Lenin bölcsessége ellen - mégsem változtatja ez meg, lényegükről alkotott képünket.

2. fejezet: Az Alkotmányozó Gyűlés választásai és viszonyunk a küzdő pártokhoz

Agitációnk eredményeképpen körzetünk dolgozóinak többsége tagadta az Alkotmányozó Gyűlés létét is, a különféle politikai pártok őrült kampánya miatt azonban nem mindegyikük bojkottálta a választást. Ennek az lett a következménye, hogy az, egység felbomlott, ami a kadétoknak és mensevikeknek kedvezett. Ebből kiindulva csoportunk tagjai felhagytak a bojkottért folytatott aktív harccal, sőt az előbbi pártok által szervezett gyűléseken arra szólították fel a dolgozókat, hogy - amennyiben szavazni kívánnak - a 3. sz. listán együtt szereplő bal- és jobboldali eszerekre, vagy a 9. sz. listán lévő bolsevikokra szavazzanak. Ahol valamennyi dolgozó részt vett a választási kampányban, ott a 3. és 9. sz. listának kolosszális sikere volt. Ukrajnában még az 5. sz. listán szereplő "ukrán" párt /ez a szocialista, nacionalista, soviniszta kispolgári csőcselék/ ért el sikereket, de baloldali Ukrajnában kevésbé, mint az előző kettő. Állíthatom azon területek tapasztalatai alapján, amelyeket komolyan nyomon követhettem, hogy Ukrajna népe az első két hónapban csak üdvözölhette az októberi fordulatot. Bár nem vettek át semmit a határozataikból, úgy vélték, hogy az októberi fordulat alapjául valóban az alvó falu és rabságra vetett város mély gyökereiből táplálkozó igazi forradalmi eszmék szolgálnak. A guljaj-poljei kerület már Október előtt rátalált a forradalom útjára, igazi mélységet kölcsönzött neki, függetlenítette magát minden állami ideától. Még akkor is, amikor Jekatyerinoszlavban 1917 november végére négy hivatalos hatalom alakult, és - mindegyik ki akarván sajátítani a forradalmi tömegek vezetésének jogát - ezek harcot folytattak egy-mással. Guljaj-Polje ezekben a harcokban nem vett részt. December első napjaiban Jekatyerinoszlavban gyakorlatilag a bolsevikok és baloldali eszerek kerültek hatalomra, akiket Guljaj-Polje forradalminak ismert el; de mint a hatalom birtokosaitól tartott tőlük. Ukrajna dolgozó tömegei, abból amit a politikai pártok törekvéseiből felfogtak, az a szocialista mozgalom jobb-szárnya ellen mozgósította őket. Ezen az úton első soraikban haladtak a bolsevikok, eszerek /baloldaliak/, anarchisták. Csakhogy az első kettő tudta, hogy az adott pillanatban mit cselekedjen, s szövetségük ellenére saját kereteiken belül megőrizték cselekvési egységüket. Ez különösen kiemelte őket a tömegek szemében, akik egy elnevezéssel - "bolsevikok" - illették őket, s ez lett az összefoglaló neve valamennyi forradalmárnak.

3. fejezet: A guberniumi kongresszus

A decemberi guberniumi kongresszus idején Jekatyerinoszlavban 4-5 önálló városi hatalmi szerv létezett. Megvoltak még a Kerenszkijt támogatók, a Központi Rada és Kormánya hívei, a semleges polgárok. Bizonyos mértékű hatalommal rendelkeztek a Kronstadtból, érkezett matrózok is, akik Kalegyin tábornokot üldözvén megálltak Jekatyerinoszlavban pihenni. S végül létezett a Munkás, Paraszt és Katona Küldöttek Tanácsának hatalma, amelynek élén a vasakaratú forradalmár, az anarcho-szindikalista Grinbaum elvtárs állt. Kár, hogy a bolsevik-baloldali eszer hatalom használta fel őt. A kongresszus munkája hamar félbeszakadt, mert az ukrán soviniszták követelték a guljaj-poljei képviselők mandátumának megvonását, amire a reakció a paraszt küldöttek és a bolsevikok tiltakozása volt. Ennek következtében a soviniszták, valamint a matrózok elhagyták a termet, s bármelyik pillanatban kitörhetett a fegyveres harc a városban. Fontos volt tehát, hogy megnyerjük magunknak a városban állomásozó György-huszárokat. A bolsevikok szónokait azonban a katonák kifütyülték, s nekem is azt sugallták, hogy én sem járok különbül. Féltem a kifütyüléstől, mert a forradalom 9 hónapja alatt sokszor beszéltem az embereknek, de még egyszer sem fütyültek ki. És most sem történt másként: a katonák határozatot hoztak támogatásunkról. a kongresszus felújította tehát tevékenységét és olyan határozatokat hozott, amelyeket mi már 3-4 hónappal ezelőtt életbe léptettünk Guljaj-Poljéban, Az egy újdonság az volt, hogy a tanácsok működését az államnak kell finanszíroznia. /A bolsevikok és baloldali eszerek jó sokat felvettek./ Számunkra ez járhatatlan út volt, hiszen mi az államiság ellen küzdöttünk.

4. fejezet:

Az Ukrán Központi Rada ellenforradalma. A bolsevikok és baloldali eszerek az anarchisták föderációjában a forradalom hűséges fiát láttak aki nem tartozik az ukrán soviniszták táborába. A guljaj-poljei körzet dolgozói azonban óvatossá kezdtek válni az új hatalommal szemben. Jekatyerinoszlavban ugyanis a bolsevik Epstein kijelentette, hogy a városi proletariátus hatalomra került, s remélni kell, hogy létrehozza proletár-államát. A parasztok tehát fegyverkeztek, hogy - amennyiben az új szocialista berendezkedésük és önálló életre való joguk ellen törnének - védekezni tudjanak. Nap mint nap érkeztek körzetünkbe azok a hírek, hogy a Központi Rada nem békül a bolsevik-baloldali eszer blokkal, és vérfürdőt tervez ellene. Azt mondtam tehát csoportunknak: Elég a gyűlésezgetésekből. Az idő tetteket követel. A városi anarchisták 6o-7o%-a az urasági villák elfoglalásával foglalatoskodik, és semmit nem tesz a parasztság körében. Ez hamis út. Maholnap hozzánk, is elérnek a Központi Rada hajdamakjai és nekünk az első sorokban kell harcolnunk az ellenforradalom e zsoldosai ellen.

5. fejezet: Baloldali blokkban az ellenforradalom ellen

6. fejezet: A felfegyverzett parasztok a városi munkások segítségére mennek

Az alekszandrovszki Forradalmi Bizottság és a Vizsgáló Bizottság 1918 január 3-ról 4-ikére virradó éjszakán az anarchisták a köréjük csoportosuló néhány száz paraszt élére állva, teljes fegyverzetben Alekszandrovszkba vonultunk. Amikor megérkeztünk, hangot adtunk értetlenségünknek: miért nem eresztik ki a börtönökből az elítélteket, akik között annyi paraszt és munkás ül. Nekem, aki kétszer ültem ebben a börtönben és jól tudtam, hogy milyen nehéz és mocskos, fájt úgy távozni, hogy senkit nem tudtunk kiszabadítani első látogatásunkkor. Ebéd után azonban ez sikerült. Az ebben a munkában velem együttműködő baloldali eszer Mirgorodszkijt és engem delegáltak a Harci-Forradalmi Bizottságba is. Ez az első olyan Vöröshadsereg-egység Bizottsága volt, amely Északról érkezett az ukrajnai forradalom megsegítésére. Jogot kaptunk arra, hogy bármely letartóztatottat kihallgatásra rendeljünk, és személyi anyagukat átvizsgáljuk. Sok tiszt volt közöttük, de még több egyszerű sorkatona. Többségük nem volt bűnös abban, amivel megvádolták. Több mint 2oo ügyet vizsgáltunk ki. Ezek közül sokak a forradalom ellenségeinek bizonyultak. Ezeket átadtuk Bogdanov parancsnok stábjának, ahonnan Antonov-Ovszejenko stábjához kerültek Harkovba. /Ami a bolsevik-baloldali eszer zsargonban azt jelentette, hogy lelőtték őket./ A vizsgálat során került elém csoportunk volt tagja, Pjotr Sarovszkíj, aki 1910 május 1.-én két társunkat feladta a rendőrségnek, amiért a beígért 2ooo rubel helyett 5oo ütötte a markát. Nehéz volt találkozni volt "elvtársammal", aki térden állva könyörgött nekem életéért. A Bizottság bolsevik tagjai azt javasolták, hogy Sarovszkijt adjuk át Bogdanovnak, de mi csak egy helyet kértünk számára a vagonban, ahol guljaj-poljei társaimmal később újból kihallgattuk, majd golyót eresztettünk a halántékába. Itt találkoztam a volt kormányzati megbízottal, Mihno biztossal is. Féltem, hogy elfogult leszek vele, bár meg voltam arról győződve, hogy csak azért, mert az Ideiglenes Kormány megbízottja volt és annak parancsait teljesítette, nem lehet bűnösnek tartani, és végül elengedtük. Egyébként a Bizottság határozatai a parancsnok, Bogdanov számára nem voltak kötelező érvényűek, igaz, általában számolt velük, s az általunk bűnösnek tartottakat lelövette, az ártatlanokat pedig elengedte. A helyzetünk a városban válságos volt, mert bármely pillanatban fel lehettünk arra készülve, hogy ki kell vonulnunk, ugyanis a külső frontról a doni és kubányi kozákok az összes vasútvonalon közeledtek a Don és Kubany felé, hogy egyesüljenek Kalegyin tábornokkal. Ebben a szituációban a Forradalmi Bizottság tagjai különösképpen ragaszkodtak a Vizsgáló Bizottság előtt ahhoz, hogy másítsa meg határozatát Makszimov ügyész és Vasziljev rendőrfőnök ügyében, hiszen ellenkező esetben Bogdanov parancsnok lelöveti őket, ami rontaná a helyi forradalmi hatalmi szerv, a Forradalmi Bizottság tekintélyét, ez pedig a város feladása esetén megnehezítené újbóli visszafoglalását. Lassan megvirradt. Mindannyiunkat kimerített a hosszú vita. A Forradalmi Bizottság tagjai láthatólag ellenem voltak hangolva, de nem sikerült visszahívniuk a Vizsgáló Bizottságból. Jezsuita politikájuk, amely nagyrészüket a bolsevikoknak, és az őket követő baloldali eszereknek, ekkor már jellemezte, akadályozta meg e lépésüket. Taktikájuk az ügyész és rendőrfőnök ügyében az volt, hogy fogva tartják őket; egyrészt, hogy védelmet nyújtsanak neki, másrészt pedig, hogy engem kompromittáljanak Gujaj-Polje forradalmi tömegei előtt. Ekkor jött a hír, hogy 2o kozák szerelvény közeleg a város felé. Ez eldöntötte a kérdést és Makszimovot és Vasziljevet abba a 8-as cellába zártuk, ahol engem is több mint egy évig őriztek, és ahová
gyakran jártak az ügyészek kivizsgálni panaszaimat, hogy a cella piszkos, sok a poloska és kevés a levegő - s panaszaimnak mindig sötétzárka lett a vége. Olyan feltételek közé kerültek, amelye-ket maguk állapítottak meg az elítéltek számára: havi egy látogatás, kéthetente fürdés és fehérneműcsere, tilos az ablakhoz lépni és az udvarra nézni stb.

7. fejezet: Harc a kozákokkal, delegációk, a kozákok lefegyverzése, kapcsolatok velük

1918. január 7. Estére esni kezdett a hó, harcosaink beásták magukat. Sikerült telefonkapcsolatot létesíteni a kozák parancsnoksággal, és megállapodtunk, hogy Kicskasz - Hortyica állomások között, félúton, küldöttségeink megbeszéléseket folytatnak. Este 6 órára vonaton a megadott helyre mentünk. A kozák küldöttségben tisztek és egyszerű kozák-katonák is helyet kaptak, de csak a tisztek beszéltek - még hozzá igen fennhéjazón, néha ráadásul szitkozódva. Szitkaik akkor szaporodtak, amikor arról kezdtünk beszélni, hogy fegyveresen nem engedjük őket át a városon a Don felé. Így hát nem tudtunk megegyezni, és felkészültünk a harcra. Éjjel két óra volt, az eső jól rákezdett esni. A harcosok a lövészárkokban feküdtek, és azt susogták egymásnak: Pocsék dolog a háború... Igen, mondtam nekik, pocsék dolog a háború, de mi mégsem tehetjük meg, hogy nem vessünk részt benne. Addig fogjuk a fegyvert kézben tartani, amíg szabadságunk ellenségei le nem teszik azt. Most láthatjuk, hogy eszük ágában sincs felhagyni a harccal, de már tudják azt is, hogy a dolgozók nem szándékoznak továbbra is bér-rabszolgáik lenni. Ellenségeink, a földesurak, gyárosok, tábornok hivatalnokok, kereskedők, pópák, börtönőrök és az egész rendőr kopófalka ezt nem akarják megérteni és maguk mellé állították az állam-szocialistákat, a munka érdekeinek ezeket, az elárulóit, és most a kizsákmányolás új formái után néznek. Ezek az ingyenélők mindent a dolgozók munkájával akarnak elérni és őket irányítani is akarják. Ebből következően tehát nem mi, hanem ők felelősek a háborúért. Mi most csak védekezünk, de ez, barátaim nem elég. A védelem jó dolog, amikor ledöntöttük a tőke és állam hatalmát és szabadon élünk, ellenségeink pedig ellenünk törnek, hogy szabad életünket lerombolják. Amikor azonban még csak haladunk ezen céljaink felé, akkor nekünk kell támadnunk. A védekezés szorosan összefügg a támadással, de azoknak a testvéreinknek a dolga, akik nem első sorainkban küzdenek, hanem nyomunkban haladva terjesztik a forradalom eszméjét, amit ti hibásan háborúnak neveztek. Ebben az esetben a védekezés szükségszerű és igazolja azt a sok kiontott vért, amely az első sorokban, a forradalom romboló szakaszában folyt el, ugyanakkor megszilárdítja ezen folyamat alkotó vívmányait is. A harcosok kb. százan voltak körülöttem, de szétfutottak, mert géppuskáink tüzet nyitottak. Nehéz pillanatok voltak. A harcosok hasonlót érezhették, mint én, aki arra gondoltam, hogy milyen kegyetlenül számoltak, le a kozákok 1905-06-ban a dolgozó néppel. Miután visszavetettük a kozákokat, január 8-án küldöttség érkezett tőlük hozzánk - fehér zászló alatt. Hajlandók, mondták, a békés átvonulás fejében letenni a fegyvert -kivéve lovukat, nyergüket, kardjukat. Később már csak lovukhoz és nyergükhöz ragaszkodtak, de ahhoz erőteljesen. A kozák csapatokat - 18 szerelvény - két és fél nap alatt lefegyvereztük és Alekszandrovszk városába kísértük. Elláttuk őket élelemmel és egy sor gyűlést rendeztünk számukra a munkás-paraszt forradalomról. Az igazság kedvéért meg kell mondani, hogy a bolsevik-baloldali eszer blokk ebben az időben eszmeileg igen akart hatni a kozákokra, mert az itteni legjobb szónokait küldte hozzájuk. A kozákok azonban igen keveset vettek abból figyelembe, amit nekik szónokoltak. Csak álltak és időnként nevettek. Amikor viszont az anarchista szónokok - és különösen M. Nyikiforova - beszélt nekik, akkor levették kucsmájukat ás egy emberként hajtották fejüket a mellükre. Sok kozák sírt, mint egy gyermek. Alekszandrovszki tartózkodásuk alatt a kozákok csaknem mindennap csapatostul keresték fel az anarchista föderáció hivatalát, ahol eszmét cseréltek. Kapcsolatokat alakítottak ki az anarchistákkal, megadták egymásnak címeiket, ahová a forradalmi irodalmat küldhették, vagy egyszerűen csak a társadalmi-forradalmi építőmunka feladatairól levelezhettek. Végül sokan vállalkoztak arra, hogy átállnak hozzánk és harcolni fognak Kalegyin ellen. Mások haza akartak térni családjaikhoz, akiket már négy esztendeje nem láttak. Ezeket is elvitték azonban először Harkovba és elvették tőlük lovaikat. Nem akarom ezért bírálni a bolsevikokat, hiszen abban a szituációban az ellenforradalmi zónába engedni a lovakat egyet jelentett volna a forradalom elárulásával. Amiért barátaimmal együtt mégis elítéltem a bolsevikokat, az jezsuita-politikájuk volt: amit ígértek, azt nem teljesítették.

8. fejezet: Megfigyeléseim az alekszandrovszki bolsevik-baloldali eszer blokkról és ezek következményei

A külső frontról Zaporozsje felé igyekvő kozákok elleni frontot felszámoltuk. Minden forradalmi egység átkerült a Dnyeper baloldalára, Alekszandrovszk városába és a környező falvakba. A városi Forradalmi Bizottság 18 millió rubel sarcot vetett ki a burzsoáziára. Ismét, akárcsak az Ideiglenes Kormány és az Ukrán Központi Rada alatt Kezdetüket vették a letartóztatások. Elsősorban a jobboldali szocialistákat fogták le /az anarchistákat a guljaj-poljei és kamisevanszki befolyásuk miatt egyenlőre nem merték bántani/. A Forradalmi Bizottságban mind gyakrabban hallatszott a "börtönbiztos" szó, mert ez a tisztség majdhogynem a legfontosabbá vált a "szocialista" építésben. Többször gondoltam, arra, hogy felrobbantom a börtönt, azonban egyszer sem sikerült megfelelő mennyiségű, dinamitot kerítenem. A bolsevik-baloldali eszer blokk munkáját figyelvén, arra a következtetésre jutottam, hogy a többségben lévő két párt blokkja - fikció mert előbb vagy utóbb egyik a másikat magába szívja vagy erővel felfalja. És mi a helyzet az anarchistákkal? Az orosz anarchizmus vezetésére igényt tartók többsége ebben az időben csak fecsegett - ha nem a bolsevik-baloldali eszer hatalom uszályában, akkor is a közvetlen forradalmi cselekvéstől távol tartva magát. így tett az anarcho-szindikalisták és anarcho-kommunisták vezetősége is/ az anarcho-individualistákról nem beszélek, mert nekik nem volt Oroszországban és Ukrajnában szervezetük/. A bolsevikok ás baloldali eszerek, az okos Lenin vezetésével, felfedezték mozgalmunk e súlyos hiányosságát, és igen őrültek neki, hisz így nem tudtuk szembeállítani az ő párt-ügyükkel az egész dolgozó nép forradalmi ügyét. Ebben a bolsevikok kezére játszottak a jobboldali eszerek és mensevikek is, azzal, hogy együttműködtek a burzsoáziával, amikor az egész nép szemben állt velük. Így a tömegek a bolsevikok és baloldali eszerek mellé álltak. Én azonban mind jobban meg voltam győződve arról, hogy a bolsevikok és baloldali eszerek vagy feladják pozícióikat a jobboldali szocialistáknak, vagy halomra lövik egy-mást a hatalmi elsőségért vívott harcban. Ezért úgy foglaltam állást társaim előtt, hogy a forradalom ügyének jobban kedvezne, ha előbbiek nem alkotnának blokkot, hiszen előbb-utóbb úgyis marakodni fognak, s ez ártani fog a forradalomnak. Már most látni, hogy a szabadsággal a pártok és nem a nép él. Nem a pártok fogják a népet szolgálni, hanem a nép a pártokat. Terveim tehát a következők voltak: megvilágítani a parasztok előtt a szocialista hatalom valamennyi lépését, és felmutatni a valóságos utat. Azonkívül az összeesküvésre vonatkozóan is voltak elképzeléseim, de erről akkor nem beszéltem - a guljaj-poljei anarchistákat azonban felkészítettem rá.
Ezen az intim megbeszélésen elhatároztam, hogy itt hagyom Alekszandrovszkot és visszatérek csapatommal Guljaj-Poljéba. Értesülvén erről az elhatározásomról, az anarchisták föderációja, valamint néhány baloldali eszerekhez közelálló munkás érdeklődött az okok felől. Elismételtem hát nekik, hogy a fentebb említett blokkon már létrejötte pillanatában rés támadt. Ennek oka az "eszerizmus" és marxizmus közötti történelmi-filozófiai eltérés, valamint a hiúság, ami arra készteti őket, hogy egymást a hatalomban megelőzni igyekezzenek. Miért pocsékoljam akkor itt marakodásukban az energiáimat? Amikor az igazi forradalom falun van! Nem mondom természetesen, hogy mindenkinek falura kell mennie. A forradalom lelke azonban ott él - míg itt az ellenforradalom lakozik. Elvtársaim erre azt mondták: a jövő majd megmutatja. Most azonban azt látjuk, hogy a blokk a munkás-paraszt forradalom útjáról nem tért le. A dolgozó tömegek többsége ezt látja, és ezért támogatja. Ennek megfelelően: agitációt folytatni ellene, vagy lázadást szítani, egyet jelentene azzal,hogy megtisztítanánk az utat a félburzsoá kerenszkijizmus visszaállítása előtt, vagy ami még rosszabb; a Központi Rada pozícióit erősítenénk. Nem értjük hát Mahno elvtárs - mondták -, éppen te mondod ezt, aki mindig amellett volt, hogy a forradalmárnak ott a helye, ahol a nép van. Azonkívül mindegyikünk tudja, hogy amennyiben a blokk jobbra fordulna, vagy félúton akarna megállni - akkor azon nyomban kampányt indítunk ellene. Emlékszem, leginkább Nyikiforova elvtársnő és barátai érveltek így. A viszonylag igaz érvek sem tudtak azonban eltántorítani. A fentiek mellett ugyanis az is mellettem szólt, hogy Lenin minden ellenőrzés nélkül tevékenykedett -nemcsak az eszerek, de saját pártja részéről is. A Forradalmi Bizottságban elhatározásomat az elnökség - bár visszafogott hangon, de - elítélte. Szerencsére kapóra jött, hogy Guljaj-Poljéból táviratot kaptam. Ebben az állt, hogy a Központi Rada emberei energikus agitációt folytatnak, hogy a frontról visszatértek hajdamak egységeket alkossanak. Mindenképp vissza kellett tehát térnem, hogy rendet teremtsek.

9. fejezet: A "Föld-egység" megszüntetése

A Forradalmi Bizottság elkülönülése a Tanácstól. Eszközök szerzése a forradalmi szükségletekre A Központi Rada emberei Guljaj-Poljéban gyűlést tartottak a frontharcosok számára, ahol a magát maximalistának nevező Vulfovics több névtelen levelet adott át a részvevőknek, amelyekben az állt, hogy egy gazdag társaság finanszírozná az ügyet. Rögtön megérkezésem éjjelén letartóztattam hát Vulfovicsot, aki bevallotta nekem, hogy az iratokat Althausen polgártól kapta. Althausen a következőket vallotta: "A guljaj-poljei zsidó közösség félt az ukrán sovinisztáktól, így úgy gondolta, hogy már előbb kapcsolatot kell tartani velük és pénzzel támogatni, hogy esetleges győzelmük esetén világos legyen előttük, hogy a zsidók Ukrajna mellett állnak." Majd értésemre adta, hogy ez az eset nem sértheti a forradalom érdekeit - sokkal inkább az ő zsebük látja kárát. Sok munkámba és fáradságomba került, hogy az ügyet ne fújják fel túlságosan, hiszen alkalmas lett volna arra, hogy a nem zsidók gyűlölete a zsidókra zúduljon. Végül is Vulfovicsot és Althausent szabadon engedtük. Az eset azonban nyilvánosságot követelt és be kellett róla számolnunk a munkások és parasztok gyűlésén. Kellett volna, hogy legyen ott egy történész, aki a régebbi korok történetét egyszer majd megírja, hogy megörökítse: milyen komolyan és milyen nagyfoka óvatossággal közelítették meg e kérdést a gyűlés részvevői, azon kérdést, amely Ukrajna más vidékén óhatatlanul a mindenkor és mindenki által üldözött, nyugalmat soha nem lelő ártatlan zsidók elleni pogrommal nyert volna elintézést. Ezidáig Guljaj-Poljéban és körzetében működött a "Föld-egység" nevű területi szerv. A Tanács létrejöttével azonban megszűnt és a Tanács vette át a társadalmi funkcióit. A Tanács ugyanakkor létrehozta a Forradalmi Bizottságot, amely a harci csoportokat volt hivatott összefogni. Tagjai az anarchistákból és néhány itt lévő baloldali eszerből kerültek ki/ bolsevik nem volt nálunk/. A vezetéssel engem bíztak meg. A Bizottság fő feladata a dolgozók körében végzett forradalmi-szervező munka volt. Első tettünk a tőlünk 35 km-re állomásozó 48-as ezred zászlóaljának lefegyverzése volt. Bogdanov parancsnok teljesen odavolt sikerünktől, mert azt remélte, hogy a szerzett fegyvereket ő kapja: Guljaj-Polje azonban úgy határozott, hogy nem adja ki kezéből a fegyvereket, mert ütött a munka fegyveres erői létrehozásának pillanata. Tevékenységünknek azonban nem volt anyagi fedezete, így azt javasoltam, hogy szerezzük azt meg a Kereskedelmi Banktól, amely Alekszandrovszkban tartotta a pénzét. Egy hétig vitattuk ezt a kérdést, mert csoportom ellenem volt. Végül szabadkezet kaptam a 25oooo rubelnyi összeg megszerzésére. Ekkor érkezett ugyanis a híre, hogy a Központi Rada és a bolsevikok szövetséget kötöttek a németekkel. Állig fel kell tehát fegyvereznünk a lakosságot, hisz a Rada és a bolsevikok a halálunkat készítik elő. Minden közeledést be kell szüntetnünk a bolsevik-baloldali eszer blokkal - amint a Radával és Kerenszkíjékkel is annak idején beszüntettünk. Saját, önálló forradalmi utunkat kell járnunk - ehhez azonban pénz szükséges. Mindezt a parasztokkal is meg kell vitatnunk, ezért propagandistákat küldünk minden eldugott faluba. Mivel elvonjuk őket a tavaszi munkák előkészületeitől - hiszen szekereikre szükségünk van -, pénzt kell érte fizetnünk. Ki kell tehát sajátítatnunk a bankot. A Forradalmi Bizottság végül ebben a szellemben hozta meg határozatát, és a bankbetétek tulajdonosai 4 napon belül kiállították csekkeiket, amelyeket Alekaszandrovszk városában be is váltottunk. A pénz egy részét a Tanács kapta meg társadalmi célokra. Másik részét - javaslatomra - egy árvaház létrehozáséra fordítottuk. A nagyobbik rész a Forradalmi Bizottságé maradt, de ennek felét ideiglenesen a Tanács élelmezési szekciója rendelkezésére bocsátottuk.

10. fejezet: Hogy jött létre a falu és város árucseréje, és hogyan harcoltunk érte

A hatalom nélküli szervezet kiépítésén való fáradozásaink során sokat vitatkoztunk - még a legrégebbi elvtársak is. A régi anarchista hagyományokon felnőtt, mindenfajta szervezetet és szervezett egységes cselekvést tagadó, elvtársnak még azzal is megvádoltak, hogy a száműzetés ideje alatt engem is megmérgeztek az állami eszmék. A parasztság körében végzett sikeres munkánk azonban megadta a választ. Különösen aktívan tevékenykedtek az élelmezési csoport tagjai. Közvetlen kapcsolatot létesítettek Moszkva és más városok néhány manufaktúra-gyárával. Ennek értelmében a város ellátja Guljaj-Poljét a szükséges árucikkekkel -Guljaj-Polje pedig cserébe élelmet ad. Két hét alatt sikerült is megállapodni két moszkvai gyár munkásaival - úgy elviekben, mind a gyakorlatban. A munkások boldogok voltak, hogy nem halt ki még a faluban a szabad társadalom élő eszméje. Ugyanakkor aggódtak amiatt, hogy szállítmányunkat a kormány élelmezési osztagai feltartóztatják és mindent elkoboznak. A tárgyalásokról gyűlésen számoltunk te a parasztoknak, ahol kiemeltem kezdeményezésünkben a két dolgozó osztály kölcsönös megértésének gyönyörű példáját. Ezután néhány nap alatt néhány vagonra való gabonát gyűjtöttünk be és málháztunk fel. Egy-másfél hét múlva a moszkvaiak is elküldték a kért árukat, ám a kormány egységei feltartóztatták a szerelvényt és Alekszandrovszkba irányították, azon az alapon, hogy a központi kormány tudta nélkül tilos a falu és város közötti csere. Azonnal elküldtük írásos tiltakozásunkat, valamint megbízottainkat, hogy informálják
Alekszandrovszk város dolgozóit sérelmünkről. Ezután egy össznépi gyűlést tartottunk, amely a történelmi idők Zaporozsjei Szecsére emlékeztetett. A lakosság itt azt követelte, hogy azonnal támadjuk meg a várost és űzzük el a hatalmon levőket. A bolsevik-baloldali eszer kormányzatot a forradalom alkotó kiterjesztése ellenségének mondták, és készek voltak halálig harcolni ellene. Ebben a feszült pillanatban kaptuk a táviratot, hogy a városi Élelmezési Elöljáróság úgy határozott, hogy továbbítja hozzánk a szállítmányt. Ez a hír megörvendeztette az egybegyűlteket, de nem csillapította harci elszántságukat. Most nincs okunk a harcra - mondták a parasztok -, és mesterségesen fabrikálni - nehéz is, meg csúnya is. De a hatalom ellen harcolni fogunk... A gyűlés kimondta, hogy a cserét a politikai hatalom mindennemű közvetítése nélkül kell a jövőben is megvalósítani. Ez a záloga a két osztály egységének a közös cél kivívásáért: minden társadalmi funkció elvételéért az államtól, hogy ezzel magát az államot is megszüntethessük. Így hát, amikor Guljaj-Poljéban szétosztottuk a kapott árucikkeket, felmerült annak szükségessége, hogy az egész körzetet ellássuk a legfontosabb közszükségleti cikkekkel, hisz így bizonyítani tudnánk, hogy a forradalom nem csak a burzsoá-tőkés rend lerombolásáról gondoskodik, hanem az új társadalom építéséről is. Egy sor városba meghatalmazottakat küldtünk az árucsere ügyében. Ez idő alatt a lakosság begyűjtötte a gabonát és egy közös készletet alakított ki. Küldötteink azonban legnagyobbrészt eredmény nélkül jártak, mert, a bolsevik kormány minden vállalat számára határozottan meg-tiltotta a cserét, mondván: megvannak erre az állami élelmezési szervezetek, amelyek majd biztosítják a város és falu közötti kapcsolatot. Csak néhány moszkvai gyár vívta ki magának a közvetlen csere jogát, ám annyi akadály állt szállítmányuk útjába, hogy végül nem ért el Guljaj-Poljéba. Aztán mégis megkaptuk, mert inkább nekünk juttatták a bolsevikok, mint a Rada csapatai vezetésével Kijev és Odessza felé tartó német seregeknek.

11. fejezet: Csoportunk új tagjai

12. fejezet: A mezőgazdasági kommunák. Belső rendjük

Ellenségeik Február-március: a még ősszel elkobzott holt és élő eszközök szétosztása a lakosság között, földek kijelölésére a kommunák számára. Minden volt tulajdonosnak megmaradt két pár lova, egy vagy két tehene, ekéje, vetőgépe stb. Az új kommunák tagjai otthagyták régi falvaikat, nem törődve azzal, hogy a vörös seregek kivonultak Ukrajnából és magukra hagyták a forradalmat a német reguláris seregek és az őket támogató Rada-csapatok elleni egyenlőtlen harcban. A kommunák többségét parasztok alkották, de voltak parasztokból és munkásokból kitevődő vegyes kommunák is, A tagok egyenlőségén és szolidaritásán alapultak. A konyhák és étkezők közösek voltak. Mindenki eltávozhatott a kommunából, ám idejében be kellett ezt jelentenie, hogy egy társa helyettesíteni tudja. Munkaszüneti időben az eltávozásokat be kellett osztani. A gazdaság irányítása közös tanácskozásokon történt. Csak az iskola-ügy nem volt még megoldva, ugyanis a régi iskola-formát nem akartuk visszaállítani, Guljaj-Polje közvetlen közelében négy ilyen kommuna volt. Egyikben minden héten két nap fizikai munkát végeztem. A kommunák 100,200 és 300 tagot számlálták. Annyi földet kaptak, amennyit meg tudtak művelni. Sok paraszt, aki még nem tudott megszabadulni a kulákok lakájának szerepétől, irigyelte a kommunásokat és azt kívánta, hogy osszuk szét a kommunák termelőeszközeit. A döntő, többség azonban támogatta a kommunákat, s hogy maguk nem léptek be, annak az volt az oka, hogy féltek a német csapatoktól. A nép feletti uralom vágya úgy elhódította az állam-szocialistákat, hogy még a breszti béke miatti
nézeteltéréseiket is félretették, hogy megmaradhassanak a forradalom élenjáró harcosainak szerepében a tömegek szemében. A tömegek cselekvésében ugyanakkor az anarchista eszmék öltöttek testet, s ettől a bolsevikok úgy féltek, mint a tűztől, hisz az állam eszméjét támadták. Az állam-bolsevikok és baloldali eszerek a tömegek nyílt népi-forradalmi tevékenysége ellen tevékenykedtek, meg akarván fékezni őket, s ezzel dezorganizálták forradalmi erőik elsődleges csoportosulásait. Kihasználták, hogy a tömegek járatlanok a forradalmi szervezés kérdéseiben, s ezzel visszaéltek. Ez - és nem más - okozta aztán a fáradtságot és közömbösséget az önfelszabadítás hívei körében. A forradalom ellenségei erre magukhoz tértek, szervezkedtek és működni kezdtek. Az új forradalmi hatalomnak ez az esetek többségében kapóra jött, mert ilyenkor könnyen alá tudta vetni a forradalmi tömegeket.

13. fejezet: A német-osztrák seregek és az Ukrán Központi Rada sikerei a forradalom ellen

Az ellenforradalom ügynökei és a harc ellenük 1918 márciusában Kijev és a jobboldali Ukrajna nagyobb része a német és osztrák-magyar seregek kezén volt már. Ezzel párhuzamosan baloldali Ukrajnát is ellepték a spionok és provokátorok. A földesurak-zászlósok megalkották a maguk ukrán soviniszta szervezetét Guljaj-Poljéban, és a tömegek előtt az anarchistákat rablóknak nevezték, akik nem tartják tiszteletben a forradalom törvényeit. Ezek a szocialista soviniszták valamennyi gyűlésükön a közelgő német csapatok dicsőítésére buzdították a népet, amely csak azért nem söpörte le őket, mert tiszteletben tartotta a szólásszabadságot. Ez a tény azonban elszemtelenítette őket, s egy össznépi gyűlést hívtak egybe. Itt - a hatszázezres szövetséges csapatok árnyékában - megfenyegettek mindenkit, aki nem támogatná a németeket, hogy elpusztítják. /Elsősorban természetesen az anarchistákat./ A gyűlés ennek ellenére a németek elleni harcról hozott határozatot. Erre a soviniszták szavazást követeltek, amely három csoportra osztotta a jelenlevőket. Egyesek a soviniszták pártjára álltak, mások Mirgorodszkij nevű baloldali eszer mögött sorakoztak fel, míg a többiek maradtak az anarchisták vezetése alatt. S bár az első két csoport lényegében szövetkezett a harmadik ellen, összességében mégis abszolút kisebbségben volt. Az anarchisták tiltakoztak a soviniszták vezetője, Szemenjuta-Rjabko zászlós fenyegetőzései ellen a Forradalmi Bizottságban, de az késlekedett a határozott fellépéssel. Így az anarchista csoport a Bizottság tudomására hozta, hogy meghirdeti a terrort most és a jövőben mindenki ellen, aki az anarchista eszméket vagy azok képviselőit üldözi. Első lépésként pedig megölte Szemenjuta-Rjabkót. A Forradalmi Bizottság ezt a forradalom védelmének szükségszerű tetteként értékelte, és megtagadta a tárgyalást a soviniszták képviselőivel, akik elhatárolták magukat volt vezetőjüktől. A tárgyalás elutasításával én nem értettem egyet, s kifejtettem azt a véleményemet is, hogy a Forradalmi Bizottság meggátolhatta volna Rjabko kivégzését, ha idejében fellép ellene. Ezt a tömeges terror elkerülése érdekében a jövőre nézve meg kell szívlelnie Ezután csoportunk gyűlésére mentem, ahol állást foglaltam a meghirdetett terror visszavonása mellett, amiért sok szemrehányásban volt részem. Követeltem, hogy a Forradalmi Bizottság irányítása alatt álló csapatokat töltsük fel és szervezzük át másfél ezres harci zászlóaljakká. És most, mintha már a soviniszták is belátták volna, hogy a Rada politikája a dolgozó nép ellen irányul és azon célok elérése ellen, amelyeknek útjában jobb-oldalt a burzsoázia, baloldalt az állam-szocialisták állnak, Ebben az időben követelte a guljaj-poljei szakszervezet, hogy a Tanács hívja vissza Lev Sneidert a guberniumi Tanácsból, mert nem teljesíti megbízatását. A guljaj-poljei üzemek és mühelyek ugyanis nem - vagy csak késve - kaptak nyersanyagot. Felkértük hát Sneidert, hogy számoljon be tevékenységéről, de ő azt üzente vissza, hogy nem tud Gu]jaj-Poljéba jönni. Erre sürgős táviratot küldött csoportunk neki, amelyben kilátásba helyezte, hogy két társunkat elküldi érte, ha egyedül nem jönne... Sneider két nap múlva megérkezett, megbízatását visszavontuk, igy újból odaállhatott a munkapad mellé.

14. fejezet: A csapatok összevonása

Operatív egység létre-hozása a bolsevik-baloldali, eszer blokk frontjával az ellenforradalom ellen A német-osztrák-magyar csapatok, Eichorn tábornok vezetésével egyik oldalon elérték Jekatyerinoszlávot, a másik oldalon pedig a Dnyeperen keresztül Alekszandrovszkot ágyúzták 80 versztára Guljaj-Poljétól/. Sok faluban csüggedés lett úrrá a parasztokon, s ez gyengeséget és ingadozást eredményezett Guljaj-Poljéban is. Guljaj-Polje határozott hívó szavára azonban felbolydult az egész körzet. Mindenünnen jöttek, fiatalok és öregek, hogy feliratkozzanak a zászlóaljakba. Maguk a guljaj-poljeiak egy hat - egyenként 2oo-22o főből álló - századot kitevő zászlóaljba tömörültek. Guljaj-Polje zsidó lakossága ennek egy külön századát alkotta. Az anarchisták önálló csapatot hoztak létre néhány száz fővel, jól fölfegyverezve, felerészt lovasokból. Guljaj-Polje felfegyverzett népe feletti parancsnokságot rámruházták. A vörös csapatok kiürítés alatt álltak, és visszavonulóban nemigen bocsátkoztak harcba. Felkerestem hát a közelben állomásozó tartalékseregek parancsnokát, Belinkevicset, hogy lássa el Guljaj-Poljét fegyverekkel. Másnap Guljaj-Polje állomására 6 ágyú, 3ooo puska, 2 vagon töltény, 9 vagon ágyútöltet érkezett. Majd 1918 április 8-ra virradóra - éppen amikor Lenin és Trockíj a Kremlben az anarchista csoportok felszámolásáról tanácskozott -a jekatyerinoszlávi harci körzet megbízottjával találkoztam és arról tárgyaltunk, hogy Guljaj-Polje milyen erőkkel tudná támogatni a vörösöket. Úgy határoztam, hogy az anarchista csoportból létrehozott lovas csapatot bocsátom a rendelkezésükre.

15. fejezet: Sürgősen Jegorov parancsnok stábjára hívnak

Harci körzetünk eleste Sürgősen Jegorov parancsnokhoz hívattak. Félúton tudtam meg, hogy a stáb már továbbvonult. Állandó visszavonulásiak miatt két napig jártam a nyomukban, de mindvégig eredménytelenül. Közben szinte óránként kaptam a leveleket Guljaj-Poljéból, ahol az események tragikusan alakultak. l6-án reggelre a Forradalmi Bizottság, a Tanács és csoportunk valamennyi tagját letartóztatták, az anarchista csapatot hamis paranccsal visszahívták és lefegyverezték. 3 órával az események előtt a zsidó-század vette át az őrséget, és ezt használták ki a lázadást szító soviniszták. Nyikiforova és Petrenko /egy szibériai csapat parancsnoka/ vállalkoztak arra, hogy csapatukkal visszatérnek Guljaj-Poljéba, hogy a letartóztatottakat kiszabadítsák. Ekkor kaptam - fél nap múlva a következő levelet. Ebben az állt, hogy a soviniszták valamitől megijedtek és fokozatosan kiengedik a letartóztatottakat. A burzsoázia és a zsidók - bár senki nem bántja őket - menekül. A németek közelednek, a parasztok elrejtik fegyvereiket, és ki-ki a mezőre, vagy más falvakba menekül. Így hát a Guljaj-Poljéba való visszatéréssel elkéstünk. Nemsokára találkoztam néhány guljaj-poljei társammal, akik elmesélték mik történtek az alatt a két nap alatt, amíg távol voltam, hogyan foglalták el a németek Guljaj-Poljét. Nem! - határoztam akkor el -, többé nem lesz kegyelem a dolgozók ellenségeinek! "

Forrás:

https://www.tarfor.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=299:nyesztor-mahno-az-orosz-forradalom&catid=14:egyetemes&Itemid=32